Lehoczky-díj 2015
Az Erdei Iskola Egyesület meghirdeti
a Lehoczky János-díjat
Az Erdei Iskola Egyesület (EIE) az Erdei Iskola Program támogatásával 2005-ben megalapította a Lehoczky János-díjat. A díjat minden évben egy olyan – az erdei iskola mozgalom területén tevékenykedő, az erdei iskola mozgalom szereplői által elismert – személy kapja, aki munkásságával sokat tett és tesz az ifjúság környezettudatos gondolkodásmódjának és magatartásának kialakításában, hozzájárul az erdei iskolázás hagyományainak megőrzéséhez, fejlődéséhez, népszerűsítéséhez, és tapasztalatát, tudását megosztja, átadja embertársainak, ezáltal biztosítva a folytonosságot.
A díj célja emléket állítani a fiatalon elhunyt, ám gazdag munkásságot maga mögött hagyó környezeti nevelőnek, pedagógusnak, Lehoczky Jánosnak; és díjazni az Ő emlékéhez méltó munkásságot folytató erdei iskolázókat, környezeti nevelőket. A díjazott a díj által erkölcsi megbecsülésben részesül.
A díjra az a személy jelölhető, aki etikailag feddhetetlen, az ifjúság számára pozitív példát mutatva végzi szakmai munkáját, és eleget tesz az alábbi szempontok valamelyikének:
1. Munkásságával sokat tesz az erdei iskola mozgalom kiterjesztéséért. Publikációkkal, előadásokkal, továbbképzésekkel segíti a mozgalom népszerűsítését, minőségi fejlesztését.
2. Munkájával sokat tesz az ifjúság környezettudatos gondolkodásmódjának és magatartásának kialakítása érdekében, népszerűsíti a fenntartható fejlődést. Hozzájárul az erdei iskolázás hagyományainak megőrzéséhez, megerősítéséhez.
A jelölések beérkezésének határideje: 2015. február 20. péntek. A jelöléseket a mellékelt jelölőlapon lehet benyújtani az alábbi e-mail címre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A beérkezett jelölésekről visszaigazolást küldünk.
A díj odaítéléséről az egyesület által megválasztott kuratórium dönt. A kuratórium tagjai: Liptákné Gergely Valéria, Mező Anett, Mező Arnold, Vincze Petronella és Báriné Krajnyák Szilvia.
Budapest, 2015. január 16.
Báriné Krajnyák Szilvia
A Lehoczky-díj kuratóriumának elnöke
A jelölőlap letölthető innen:
