Játékgyűjtemény

Beküldve: Nem kategorizált írások

                                                                                                                       Hallottam és elfelejtettem.
                                                                                                                       Láttam és emlékszem rá.
                                                                                                                      Csináltam és megértettem.


                                                                                                                                       (kínai közmondás)

JÁTÉKOK
(Rozsnyai Kamilla összeállítása)


Feszültség oldó játékok

Nem kellenek hozzá eszközök, egyszerre sokan (20-40 fő) játszhatják, 3-6 perces játékok.

Mókusugrás: a résztvevők körben állnak és a játékvezető páros lábbal kicsit fel ugrik, (ami azt jelképezi, hogy egy mókus szaladt át a lába alatt), közben elkiáltja magát, hogy jobb, vagy bal. Ekkor a tőle jobb vagy baloldalon lévő szintén ugrik egyet és így tovább, míg végig nem ér a kör. Többször különböző irányba végig mehet a játék és nehezítésként egymás után 2-3 mókust is lehet indítani, akár különböző irányba is.

Esőcsináló: a résztvevők körben állnak és a játékvezető megkér mindenkit, hogy azt csinálja, amit ő mutat. Először nagyon halkan, finoman, lassan ütögetni kezdi mind két combját a tenyerével. Utána egyre gyorsabban és erősebben ütögeti, majd a lábaival dobogni is kezd. Ekkor tombol a vihar. Ha fordítva csinálja végig ugyanezt, akkor csepereg, majd eláll az eső.

Csomózás: a résztvevők szorosan egymás mellett állnak egy csoportban. A játékvezető felszólítására a szemüket becsukják és mind két karjukat felemelik. Mindkét kezükkel meg kell fogni két másik kezet. Ha már mindenki fog két másik kezet, akkor ki lehet nyitni a szemeket és a kezek elengedése nélkül ki kell csomózniuk magukat.

Ismerkedési játékok

Nem kellenek hozzá eszközök, maximum 25 fő játssza, a létszámtól függően 10-15 perces játékok.

Mit tennél a hátizsákba? : a résztvevők körben állnak, vagy ülnek. A játékvezető megkér mindenkit, hogy mondja el a keresztnevét és egy dolgot, hogy mit tesz kiránduláskor, erdei iskolába menet stb. a hátizsákjába. A következő gyerek elmondja az előző nevét és azt a dolgot, amit bele tett a hátizsákba, majd ő is mondja a saját nevét és egy újabb dolgot, és ez így folytatódik, míg véget nem ér a kör. A végén a játékvezető mondja végig az egészet.

Ki? Mi? : a résztvevők körben állnak, vagy ülnek. . A játékvezető megkér mindenkit, hogy keresztneve kezdőbetűjével mondjon egy növény nevet a vezetékneve helyett, és mondja mellé a keresztnevét is. A következő gyerek elismétli az előző társa nevét, és hozzá teszi a sajátját is. Így megy végig a kör, majd utoljára

Ugyanezt a feladatot állatnevekkel is játszhatjuk

Érzékszerveket bekapcsolók

Hallás

Őz-hiúz: középen egy gyerek, az őz bekötött szemmel áll, többiek nagy körben, mint hiúzok csendben lopakodnak. Ahonnan az őz neszezést hall arra mutat, és a gyerek megáll, tovább nem játszik.

Fülelés: csukott szemmel körben ülünk, és fülelünk. Mind két kezünket könyökben behajlítva ujjainkkal mutatjuk, hogy hányféle különböző zajt hallottunk egy perc alatt.

Tücsök párválasztó: A gyerekek fele nagy körben áll, ők a hím tücskök és ciripelnek. A körben a csoport másik felének be van kötve a szeme, és a hangok alapján kell párt választania. Ha talált magának, akkor leveszi a szembekötőjét és a társa is abba hagyja a ciripelést. Utána szerepet cserélnek.

Tapintás

Mi van a kezedben? : a gyerekek körben állnak, kezüket nyitott tenyérrel hátra teszik és 1-1 természetben talált dolgot beleteszünk. Jól meg kell tapogatniuk és egymás után meg kell a többieknek mondaniuk, hogy mit fognak.

Az én fám: a gyereke kisebb csoportokban játsszák egyszerre. egy bekötött szemű gyereket elvezetnek egy fához és ő ott jó alaposan végig tapogatja. Utána visszavezetik a kiindulási helyre és most szembekötő nélkül kell megmondania, hogy melyik fát ismerte meg tapogatással.

Szaglás

Lepke párválasztó: Minden gyereknek be van kötve a szeme és egyik kézfejére rá van kenve valamilyen erős illat (kakukkfű, medvehagyma stb.). Mindenki szagolgatja a saját kezét és a többi gyerek kézfejét is. Ha a párok egymásra találnak, leveszik a szembekötőt.

Hangya szagösvény:3-4 kötéldarabot egy zacskóban tartva jól átitatunk valami erős szaggal. a gyerekek a kötelek számának megfelelő csoportot alakítanak ki. Utána egy társuk szemét bekötik, és a kötéldarabot leteszik a fűbe. A hangyát játszó gyereknek négykézláb, orrával a kötelet szimatolva kell végighaladnia a kötél mentén.

Mozgásos

Baglyok és varjak: egy nagyobb, sima területen két csoportba osztjuk a gyerekeket. Az egyik csoport a varjaké, a másik a baglyoké lesz. Középre leteszünk egy hosszú spárgát, majd mind két térfél utolsó harmad részére is, ami a ház lesz. A játékvezető egy-egy állítást mond és, ha ez igaz a baglyok futnak át a másik oldalra és fognak kézen egy gyereket, ha az nem ér be a házba. Ettől kezdve ő is bagoly lesz. Ha az állatás hamis, akkor a varjak futnak át a másik térfélre és a baglyok menekülnek.

Óriás memory: fólia tokba tett, vagy laminált kép párokat egy nagyobb területen leteszünk képpel lefelé. A gyerekek csoportokba rendeződnek, leülnek egy asztal köré. Kapnak egy térképet, ahová be kell jelölniük, hogy hol, milyen képet láttak. Egyszerre csak egy gyerek futhat el az asztaltól és egyszerre csak egy képet fordíthat meg. Akkor szedheti fel a párokat, ha szól a játékvezetőnek és megmondja, hogy hol és mi található. Este a sötétben elemlámpával játszva a legizgalmasabb.

Tudás számonkéréshez való játékok

Activity: egy adott témából minden résztvevő gyerek egy kis papírra leír egy-egy szót. Utána csoportokat alakítunk, majd a papírokat a játékvezető beteszi egy dobozba. Az első körben egy perc alatt minél több szót kell elmutogatni, de passzolni is lehet. A második körben egy hívó szót kell kitalálni a fogalmakhoz. A harmadik körben pedig a szavakat el kell mutogatni az ujjakkal egy felfordított asztal mögé bújva.

Mit rejt az odú? a gyerekek csoportokat alakítanak, majd készítenek egy kis fészket a földre és egy sorban mögé ülnek. A játékmező egy lepedőnyi anyag, melyre kis lyukak, odúk vannak varrva, ezekben kinder tojásokban feladatok vannak, ami tetszés szerint lehet: növény felismerés, kérdésre válaszolás stb.

További játékok letölthetők innen: