Cikkek

Országos Találkozó 2013

Írta: Super User. Beküldve: Nem kategorizált írások

Erdei Iskola Egyesület Országos Találkozója

2 kicsiIdén immár huszonharmadik alkalommal találkoztunk mi, az erdei iskolázás elkötelezett hívei az Aggteleki Nemzeti Park szívében Jósvafőn. Pedagógusok, szolgáltatók, az egyház képviselői közösen gondolkodtunk, az erdei iskolázás jövőjéről. Szalay László nagytiszteletűúr a Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsának képviseletében a megújulás, az Isten által teremtett csodálatos élővilág, környezet megóvásának fontosságát emelte ki, melyről a szentírás is szól. „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és ŐRIZZE!”

    Egyetértettük abban, hogy az egyház által is fontosnak tartott környezeti nevelés leghatékonyabb színtere az erdei iskola, mely az egyházi intézményekben is támogatható, már most is sok helyen működik, a jövőben az Ökogyülekezeti Tanács segítségével még több iskolában, honosodjon meg. Az egyesület jövő tavaszra kifejezetten az egyházi intézmények pedagógusainak, erdei iskolát üzemeltető munkatársainak szervezi meg hatvan órás akkreditált képzését, melyre ökomenikus jelleggel minden egyház pedagógusait, képviselőjét várja.

     A találkozó remek szervezése senkit nem engedett unatkozni a programokban bővelkedő hétvégén mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot: csillagászat, gasztronómiai élmények a morzsapartin, alternatív kézműves technikák, barlangtúrák, íjászat, falu- temető- templom kutatás, néptánc tanulás, stb. Mindezek erdei iskolás módszerrel feldolgozva a módszertani továbbképzést szolgálták segítséget nyújtva a következő évek felkészüléséhez, szervezéséhez.

     Még egyszer köszönjük vendéglátóinknak, Báriné Krajnyák Szilviának, Mező Arnoldnak és Mező Anitának  ezt a varázslatos hétvégét.
Továbbá köszönjük a programokat biztosító helyi szakembereknek, vállalkozóknak, a református gyülekezet lelkes asszonyainak a felejhetetlen élményeket, a jó kis recepteket, süteményeket, és az önzetlen munkájukat, mellyel hozzájárultak találkozónk sikeréhez.



Aki idén lemaradt, azt jövőre a dunántúli tájak megismerésére invitáljuk…, de erről majd később bővebben.

Vajtáné Boros Éva Klára


Kapcsolódó írások:

Kurucz Lászlóné (Vali) köszönő levele itt olvasható: 


Képek: